Tegnap elkezdtem nézni a Tideland-et, aki ismer tudja, hogy kicsi sznob lelkemhez általában közel állnak a bizarr, nyomasztó ámde művészkedő filmek. A film röviden arról szól, hogy egy kislány hogyan menekül egyre mélyebbre saját fantáziavilágába felelőtlen, narkós szülei és kegyetlen életkörülményei elől. A lány „legjobb barátai” barbie babafejek, amiket a testükről leszedve ujjbábként használ, kábé úgy, mint Salad Fingers.
Az, hogy valami zombiszerű animációs figura vetíti ki meghasadt elméjét testetlen babafejekre az még rendben van, sőt akár szórakoztató is lehet, de amikor egy hús-vér lánygyerek csinálja ugyanezt a képernyőn, hát nem is tudom, az már számomra is meglehetősen nyomasztó. (A többi szörnyen nyomasztó dolog mellett.) Így szerintem Terry Gilliam „költői horrorfilmként” aposztrofált alkotását kihagyom a hétvégi mozizásból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése