Nem annyira szeretem a science fiction-eket, a horrorokat és az egyéb valóságtól elrugaszkodott műfajokat. Ennek legegyszerűbb oka, hogy az előbbi untat, az utóbbitól meg félek, de ha értelmiségit játszom, akkor azt szoktam mondani, hogy van az élet elég összetett, drámai és gyakran félelmetes, nincs szükség agyevő zombikra, gyilkos űrlényekre és láncfűrészt lengető mutánsokra. Azonban mostanában ráakadtam néhány nagyon elmés alkotásra ezen műfajokban. Engedjétek, hogy megosszak veletek néhányat.
Az első egy valóság showról szól, amiben ugyan egyszer sem hangzik el, hogy: „ennyi!” viszont halálra kínozzák benne a játékosokat. A szívás csak az, hogy aki egyszer megnézi az adást belekerül a játékba. David Cronenberg Videodrome-ját 1983-ban mutatták be, amikor már ugyan bizonyos formáiban jelen volt a reality television, de a műfaj igazából a 90-es években robbant be és nyerte el mostani formáját. Így mondhatni, hogy eléggé előremutatóan vészjósló a szürrealista science fiction/horrorként emlegetett film, bár nem ijesztőbb, mint a VV4 (ha...ha...ha).
A szolgálólány meséjét „feminista science fiction” kategóriába szokták sorolni és ez nagyjából fedi is a valóságot. Margaret Atwood regénye, amely alapján a film készült erős politikai állásfoglalásról tesz bizonyságot. A regény és a film egyaránt néhol fájdalmasan (szó szerint) élesen kritizálja társadalmunk nőkhöz való hozzáállását és előrevetíti, hová vezethet, ha a konzervatív, keresztény „értékrend” eldurvult formája beépül a politikába. (Hmmm...)
Az Equilibrium érdekes, látványos, ámde cseppet sem eredeti sci-fi/akció film a Salt ügynök forgatókönyvírójától. Maga a történet innen-onnan összeollózott disztopikus látomás (1984, a fent említett Szolgálólány meséje), viszont soha nem láttam még ilyen igényes gyilkolászós jeleneteket. (Bár hozzáteszem, nem vagyok túl tájékozott gyilkolászásból.) Ha másért nem, hát ezért érdemes megnézni.
