2011. február 18., péntek

Jó 7végét!

Újabb feldolgozásokkal szeretnék nektek jó hétvégét kívánni. Ezúttal nem egy dal több verziója lesz, hanem egy zenekar zseniális átiratai. Ez a zenekar nem más, mint a Deftones. (Persze az eredetik is nagyon ütősek.) Most pedig megyek és pukkasztok egy sört!:)







2011. február 17., csütörtök

Verziók kék hétfőkre:)

Egy zseniális dal + zseniális feldolgozásai


ugye milyen jól szólnak?

Premier

Jöjjön egy film, amit nagyon vártam és nem is okozott csalódást. A Fekete Hattyút ma mutatták be a hazai mozikban, de én már kétszer is megnéztem:), de megnézném harmadszor is. De ezúttal nem fogok okoskodni, ha már egyszer footeres kollégám írt róla egy nagyon szupcsi kis kritikát:)

Filmek, amiket szeretni akartam I. rész, avagy a hasonlóság

Tegnap elkezdtem nézni a Tideland-et, aki ismer tudja, hogy kicsi sznob lelkemhez általában közel állnak a bizarr, nyomasztó ámde művészkedő filmek. A film röviden arról szól, hogy egy kislány hogyan menekül egyre mélyebbre saját fantáziavilágába felelőtlen, narkós szülei és kegyetlen életkörülményei elől. A lány „legjobb barátai” barbie babafejek, amiket a testükről leszedve ujjbábként használ, kábé úgy, mint Salad Fingers.

  Az, hogy valami zombiszerű animációs figura vetíti ki meghasadt elméjét testetlen babafejekre az még rendben van, sőt akár szórakoztató is lehet, de amikor egy hús-vér lánygyerek csinálja ugyanezt a képernyőn, hát nem is tudom, az már számomra is meglehetősen nyomasztó. (A többi szörnyen nyomasztó dolog mellett.) Így szerintem Terry Gilliam „költői horrorfilmként” aposztrofált alkotását kihagyom a hétvégi mozizásból.
 

Szombat

Íme egy ajánló, ha még nem lenne programotok szombat estére egyenesen elsődleges "munkahelyemről." Én végképp nem ismerem a zenekart, de ettől még persze lehet jó:P:)
http://footer.hu/mivanmi/1617-az-oroszok-mar-a-hajon-vannak-russkaja-lesz-az-a38-on

Zenék, amiket szeretni akartam I. rész

Szerintem mindannyian voltunk már úgy, hogy egy zenét, vagy akár bármilyen más műalkotást nagyon akartunk szeretni, de nem tudtuk. Hogy miért alakul ki ilyen szomorú viszonyunk egy-egy alkotással? Nos ennek több oka lehet, például szeretjük az előadót és nehezünkre esik beismerni, hogy legutóbbi alkotása, fellépése igencsak hagyott maga után némi hiányérzetet. Vagy az ember csupa jót hallott róla, esetleg messzemenően hozzáértő ismerősök rajonganak érte és úgy érzi, hogy szeretni illik az adott muzsikát. Meg is hallgatja többször, hátha rájön mitől vannak úgy oda a vájt fülű rajongók, de hiába. Ilyen volt nekem Diplo Florida című albuma, kedvenc zeneblogomon, a Chokorec-en hallottam róla, az úriember csinált közös dalt nagy kedvencemmel, Borgore-ral és az album ráadásul a legnapfényesebbik Államról kapta. Azonban sajnos hallgathatatlannak bizonyult a dolog, a kísérő képanyag pedig nagyjából nézhetetlennek. Úgy tűnik ez a tegyünk egymás mellé mindenféle hangot, vágjunk alá random képanyagot és nevezzük művészetnek tipikus esete, ami sajnos gyakori csapda a kísérleti műfajok világában. De persze lehet, hogy tévedek, úgyhogy hallgassátok, nézzetek!
ez az egész egyben
itt pedig egy az album jobb pillanataiból:





Üdv mindenkinek!

Andorka vagyok és ez itt a blogom. Itt olvashatod majd, ha akarod a teljesen szubjektív, abszolút hozzá nem értő és végképp sznob beszámolóimat/ajánlóimat/kritikáimat olyan zenékről/filmekről/könyvekről, amikről soha sem hallottál:)

Azért a „babaházam” mert ez az egyik kedvenc filmem (és a zene sem rossz):